1. A távozó kormányfő, Orbán Viktor gyakran érvelt amellett, hogy a személyesség, a személyes kapcsolatok mennyire fontosak a külpolitikában – majdhogynem fontosabbak, mint az intézmények vagy a nemzetközi jog. Most, amikor az amerikai elnök, az orosz elnök és sok más partner is jelezte, hogy kész együttműködni Magyar Péterrel és az alakuló Tisza-kormánnyal, számos megjegyzés született arról, hogy „lám-lám”, mégsem ez számít, hiszen mind az amerikai, mind az orosz elnök gyorsan átlépett Orbán Viktor vereségén.
A politika művelése és értelmezése azonban gyakran arányok – és arányérzék – kérdése. A dolgok nem feketék és fehérek. A szürke is egy létező szín.
2.
Orbán Viktor úgy vélte, hogy ha Donald Trumppal és Vlagyimir Putyinnal is szívélyes viszonyt ápol, az őt – mint egy közepes méretű ország vezetőjét – rendkívüli módon megemeli a nemzetközi rendszerben. Ez egyébként bizonyos szempontból meg is történt, hiszen a kormányfő kétségkívül a szuverenista jobboldali mozgalmak egyik ikonikus arcának számított. Jóval fontosabb volt, mint azt Magyarország geopolitikai súlya indokolná.
A másik oldalról azonban Európában léteznek olyan középhatalmak, amelyeknek a bizalmára a mindenkori magyar miniszterelnöknek szintén szüksége lehetne. Gondolok itt Franciaországra, Németországra és természetesen Nagy-Britanniára, azokra a hatalmakra, amelyek ugyan nem globális nagyhatalmak, de jelentős befolyásuk van az európai politika folyására. Ez strukturális szempont, ami nem alulértékelendő. Ezekkel a hatalmakkal azonban az EU-s intézményekben folyamatosan erősödött a feszültség – mondom ezt azzal együtt, hogy például a francia elnökkel pragmatikus volt a munkaviszony. De a személyes szimpátia sosem teljesen ugyanaz, mint az érdek és annak érvényesítése. Személyesen kedvelhetek valakit, s lehet más az érdekem, mint neki. A személyesség nem kedvelést, nem barátkozást jelent. De akkor mit?
3.
Azt, hogy a vezetők személyes elképzelései, döntései, esetenként „benézései” láthatóan egyre fontosabbak; ezért ezeket a személyes dolgokat egyre fontosabb jól érteni. Akik most amellett érvelnek, hogy a személyesség mégsem olyan fontos, azt hagyják figyelmen kívül, hogy éppen Donald Trump és Vlagyimir Putyin a bizonyíték arra, hogy a nemzetközi intézmények és a nemzetközi jog jelentősége csökkent. Ez a lényeg, mert ez jelenti a személyességet! Gondoljunk például a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) mechanizmusainak blokkolódására, a NATO-val kapcsolatos bizonytalanságokra vagy éppen Ukrajna 2022-es megtámadására. A vezetők személyes preferenciái kiszámíthatatlanabbá, esetlegesebbé, tehát személyesebbé váltak, mint korábban. Ez persze nemcsak kockázat, lehetőség is: lehet arra bazírozni, hogy a személyes gyengeségeik (pl. az egójuk) esetenként kihasználhatók.
4.
Gyakran beszélünk arról, hogy egyfajta erőalapú nagyhatalmi politika alakul. Nehéz lenne azt állítani, hogy az erőalapú politika a nemzetközi jog, az eljárások és az intézmények lelkes híve lenne. Nem az. De akkor hogyan magyarázható mégis, hogy a nagyhatalmi vezetők olyan könnyen átlépnek egy jól használható és bejáratott személyes kapcsolaton? Netán egy egyértelmű választási eredmény növeli az intézményekkel és eljárásokkal kapcsolatos lelkesedésüket?
5.
Nos, ezek a szereplők egyfajta adottságnak tekintik, hogy egy ország milyen tárgyalópartnereket produkál – függetlenül attól, hogy ezt milyen eljárásrendben teszi. A diplomáciai gesztusokat megteszik, majd azzal tárgyalnak, azzal szemben érvényesítenek érdeket, aki éppen ott van – annyira, amennyire csak lehet. Az érdek pedig van, hogy strukturális, esetenként pedig van, hogy személyes preferenciákat tükröz. De az biztos, hogy egyre kevésbé szól a jogról és az intézményekről. Ami persze azt sem jelenti, hogy a barátságról szól.
P.S.
Utóbbi felismerése, követése és értése fontos a vállalkozóknak. A nemzetközi tér átalakulása új vállalkozói gondolkodásmódot is igényel, mert az esetlegesség = több veszély. De ahol van veszély, ott mindig van esély is. Egyszerre kell látni a növekvő kockázatokat és a velük együtt érkező lehetőségeket!