Eszter-Petronella SOÓS PhD

2. 104 éves lenne Fejto Ferenc

Amikor e sorokat írom, 15:49 van. Pillanatokon belül kezdődik az ATV-n Fejtő Ferenc és Faludy György beszélgetése József Attiláról. A beszélgetés nyilván azért éppen ma kerül műsorba, mert Fejtő Ferenc éppen ma lenne 104 éves.

2005-2006-os párizsi tanulmányaim egyik legkellemesebb emléke, hogy megismerkedhettem Fejtővel. Emlékszem, első alkalommal milyen megilletődötten találkoztam vele, aztán milyen jót beszélgettünk. Aki ismerte, nem lepődik meg azon, hogy rögtön feltett nekem mindenféle politikai és nem politikai keresztkérdéseket, mintha vizsgáztatna, hogy megtudja, ki vagyok :-). Akármilyen furcsa, József Attilához csak a vacsora, talán a sült csirke mellett jutottunk.

Fel akartam vágni. Megemlítettem az asztal mellett, hogy azt hallottam még a gimiben, hogy félreolvasták József Attila egyik utolsó versének a kéziratát. Mindannyian úgy tanultuk, hogy “Karóval jöttél, nem virággal / feleseltél a másvilággal“, ám a valóságban – állítólag – a vers így hangzik: “Kóróval jöttél, nem virággal / feleseltél a másvilággal”.

Erre megállt a villa Feri kezében (bár akkor még nem így szólítottam, inkább Fejtő Úrnak). “Ne viccelj már, sose volt az karó! Az mindig is kóró volt!” – kiáltott fel. Én persze kötöttem az ebet a karóhoz (bocs a szóviccért :-)). Mondtam, hogy nézzük meg egy kötetben. Leemeltük, és lám: karó volt benne.

Fejtő fölnézett, és azt mondta: “akkor én hetven éve félreolvasom ezt a verset. Pedig a kóró a helyes. Emlékszem, hallom Attila hangját, ahogy olvassa nekem”.

Itt estem le a székről. Arra nem emlékszem, hogy a csirkét magammal rántottam-e.


Posted

in

by

Tags:

Comments

Leave a Reply